Óvja gyermekeit az interneten


«Vissza a hírekhez



A szülők – felelősségüket átérezve – joggal tartanak attól, hogy a gyerek még nem ismeri az internetes közlekedés minden fortélyát. Hogyan lehetséges mégis, hogy – egy friss felmérés szerint – hazánkban már minden második 7-10 éves gyermek, sőt még a 7 éven aluliak közül is minden tizedik egyedül is szokott internetezni!? Ez óriási szám, a féltés tehát nem alaptalan – de jó tudni, hogy a segítség több irányból is jöhet.
Ahogy a szülői gondoskodás más területein, az internet esetében is az a legszerencsésebb, ha a gyermek a szülővel együtt teszi meg az első lépéseket, aki később sem engedi el teljesen csemetéje kezét. Segít neki, hogy merre induljon, mit kerüljön el, és a későbbiekben is tud róla, hol jár, mit csinál a világhálón. Beszélgessen vele bizalommal és nyitottsággal, fedezzék fel együtt a számtalan lehetőséget! Az állandó személyes jelenlét persze nem lehetséges – és nem is indokolt. A gondoskodásra ugyanis ma már a távolból is van mód. Erre ajánlunk most ingyenes, könnyen letölthető szűrőprogramokat, melyek a nap 24 órájában – akár több hordozható eszközön is egyszerre – felügyelik gyermeke internetezését.

Gyermeke biztonságos internetezéséhez ajánljuk a Norton Family szülői felügyelet programot, amellyel:

- nyomon követheti, hogy gyermeke melyik weboldalakat keresi fel;
- letilthat bizonyos weboldalakat;
- láthatja, hogyan jelenik meg gyermeke bizonyos közösségi oldalakon;
- értesülhet arról, hogy gyermeke milyen kulcsszavakat használ a keresőben;
- megelőzheti, hogy gyermeke személyes adatokat adjon meg magáról az interneten;
- testre szabhatja, hogy gyermeke mennyi időt tölthet internetezéssel;
- felügyelheti a gyermeke mobileszközein végzett online tevékenységeket.

Micro-Wave Kft.